Ugye tudja, hogy a szív –és - érrendszeri betegségek a vezető halálokok közé tartoznak. Még mindig dübörög a szívinfarktus, a stroke, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint.
Él közöttünk egy magyar kutató, akinek sokak szerint Nobel díj gyanús vakcináját több , mint 10 év óta engedély nélkül adják be a magyar és a külföldi orvosok, éppen az érelmeszesedés ellen.
Dr. Horváth István orvos-biológus, az MTA Doktora, a New York-i Tudományos Akadémia tagja, meghívott kutatóként dolgozott Atlantában (USA) a CDC Intézetben, a moszkvai CKVI-ben, a Pittsburg University mikrobiológiáján. Évtizedeken át részt vett a Semmelweis egyetem hallgatóinak képzésében és meghívott előadója volt az Orvos Továbbképző Egyetemnek.
Azt mondja: számára a lelkiismeret - hogy emberi életeket mentsen- fontosabb, mint a paragrafusok. Hogy egy jogállamban senki nem szegheti meg büntetlenül a törvényeket? Tudja ő, csak nem akar szembenézni vele. Nem akar szembenézni azzal, hogy nemcsak a magyar, hanem az uniós törvények szerint is ember csak törzskönyvezett, az Országos Gyógyszerészeti Intézet által engedélyezett gyógyszert kaphat.
Amikor a professzor 60 évesen szívinfarktust kapott, arra kérte a feleségét, hogy vigyen be neki fecskendőt, tűt, gumiszalagot és az oltóanyagot. A kórházban oltotta be magát, azaz próbálta ki szérumát saját magán. ” Hogy vannak orvosok és nővérek- legalább százan az országban, akik a diplomájukkal játszanak, amikor beadják? Nyilván tudják, hogy miért teszik! Mert látják az eredményt, látják, ahogyan megmenthető egy érszűkületes láb, ahogyan egy szélütéses beteg felkel az ágyból, és éli az életét! „
Vendégünk: Dr. Horváth István
Beszélgetőtárs: B. Király Györgyi
Helyszín: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara székháza
1016 Budapest Krisztina körút 99
VI. emelet Baross terem
Időpont: 2012. március 29 csütörtök 16.30
Szeretettel várjuk!