Ki nyerte meg „ Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot?

Mindszentről és Erdélyből , Mádéfalváról érkezett a két első helyezett. A hetedik alkalommal kiírt pályázatot Dr. Ávéd János  hazai és Dr. Kovács Rozália határon túli háziorvos nyerte meg.   A Kárpát-medencén átívelő pályázat díjátadó gáláján- az Emberi Erőforrások  Minisztériumában- dr. Szentes Tamás helyettes államtitkár, a zsűri elnöke köszöntötte a megjelent TOP 21 Praxis képviselőit/ hiszen a zsűri egy különdíjat is kiadott./, valamint a megjelent polgármestereket, megyei kormányhivatalok munkatársait, plébánosokat és lelkészeket, idős és gyermekotthonok vezetőit, határon túli szerkesztőségeket, akik számos történetet írtak, azaz  ajánlották háziorvosukat.
Szentes Tamás szerint „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat legfontosabb mondanivalója, hogy mi a Kárpát medencében összetartozunk.” Amikor a II. világháború után elődeink nekiláttak újjáépíteni az országot, a magyar egészségügyi ellátórendszer szervezésekor figyelembe vették azt a szempontot, hogy a határon túli honfitársainkról is gondoskodnunk kell. Ez igaz volt Trianon után is, amikor frissek voltak a sebek - amikor a béke diktátum területe kétharmadával és 3.3 millió magyarral csonkította meg a történelmi Magyarországot - de igaz most is, amikor ezek a sebek már nem frissek, hanem krónikusak.
Az viszont mit sem változott, hogy nekünk ugyanúgy gondoskodnunk kell határon túli honfitársainkról, hiszen ugyanúgy összetartozunk, és ugyanúgy együtt kell építenünk azt a kulturális jövőt, ami a most élő magyarságot összetartotta, összetartja és remélhetőleg a jövőben is össze fogja tartani. Ezért külön örülök annak, hogy Idén is csakúgy, mint tavaly: a hazai praxisok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi magyar orvosok is bekerültek a díjazottak közé! „
Az elmúlt években, hat esztendő alatt, több mint 1200 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, vehetett részt a nemes versengésben. Közülük százhúszan kapták meg „Az év praxisa a Kárpát-medencében” kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma épületében. Ez a szám, most újabb 20 praxissal gyarapodott.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy 2016. december 20-án sajtótájékoztató keretében indították el hivatalosan  az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalban  „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot , amelynek fővédnöke Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes.
A helyszín nem véletlen: a hivatal harmadjára támogatta a versengést, amelynek célja, hogy az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és a háziorvosok kitartó, szolgálatkész munkájára irányítsa a szélesebb nyilvánosság figyelmét, erősítve ezzel a praxisok megbecsülését, presztízsét.
Az is elhangzott, hogy  a hét éve tartó pályázat során  idén érkezett be a legtöbb ajánlás, több mint 350 történetet küldtek be háziorvosukról fél esztendő alatt a hálás páciensek, és az önkormányzatok,szakmai és érdekvédelmi szervezetek.
Az ajánlások  közül választották ki a bírálóbizottság tagjai a 10-10 legjobb történetet, illetve praxist. A végső sorrendet azonban nem a zsűri, hanem a www.evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el. Tavaly összesen 40 000, idén több mint a duplája,  majd 90000 voks érkezett Erdélyből, Ukrajnából, Szlovákiából, de Norvégiából,  Hollandiából, Írországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból, Svédországból is, azaz sikerült a Kárpát-medencén túli magyar diaszpórát is megszólítani.
„Örülök a pályázat közösségformáló erejének, hiszen ahogy  a legnagyobb közösségi portál hozzászólásaiból  kiderül: idén például Mindszent, Csongrád és az erdélyi  Mádéfalva, valamint Oklánd lakosságát kovácsolta közösséggé, hogy a jó ügy mellé állhatnak. „- hangsúlyozta a zsűri elnöke, aki  végezetül mindenkinek a figyelmébe ajánlotta a portál böngészését, hogy  minél többen megismerhessék az olykor novellaszépségű ajánlásokat.
A praxisok képviselőit  a zsűri tagjai és a támogatók is méltatták,  azaz  a Magyar Örökség díjas Berszán Lajos atya Gyimesfelsőlokról, Béres Klára  a Béres Alapítvány elnöke, valamint Dr. Farsang Csaba a Magyar Hypertonia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, Dr. Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója ,Dr. Rurik Imre a Debreceni Családorvosi Intézet vezetője, valamint Böszörményi Krisztina, Fodor Erika, Lázár Szabolcs, Oláh Péter és Vincze Attila.
 

Hazai nyertesek Határon túli nyertesek
1. Dr. Ávéd János / Mindszent 1. Dr. Kovács Rozália / Mádéfalva - Erdély
2. Dr. Gali Ida / Csongrád 2. Dr. Nuszer Zoltán / Oklánd - Erdély
3. Dr. Székely Annamária / Miskolc 3. Dr. Bokor Márton / Csíkszereda - Erdély
4. Dr. Darvai László / Ostoros 4. Dr. Baksa Géza / Nagydobrony - Kárpátalja
5. Dr. Fodor Zsuzsanna / Pusztaföldvár 5. Dr. Matus Mária / Dunaszerdahely - Szlovákia
6. Dr. Hasitz Ágnes / Szentendre 6. Dr. Gaál Géza / Beregszász - Kárpátalja
7. Dr. Németh András / Zalavár 7. Dr. Váradi István / Farkaslaka - Erdély
8. Dr. Kormány Zsolt / Budapest 8. Dr. Megyeri Melinda / Nagypalád - Kárpátalja
9. Dr. Kovács György Zoltán / Körösladány 9. Dr. Dicska Viktor / Csongor - Kárpátalja
10. Dr. Mangó Gabriella / Gyöngyös 10. Dr. Dolán Rózsa / Magyarbél - Szlovákia
Különdíjas: Dr. Juhász Zsuzsanna / Biatorbágy