Hetedszer is elindult „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat!
2016. december 20-án ünnepélyes sajtótájékoztató keretében indították el hivatalosan „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalban. A helyszín nem véletlen: a hivatal harmadjára támogatja a nemes versengést, amelynek célja, hogy az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és a háziorvosok kitartó, szolgálatkész munkájára irányítsa a szélesebb nyilvánosság figyelmét.
Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a szakmailag legjobb gyógyszer és terápia mellé is kell a jó szó, a kedves gesztus.
„Fontos számunkra, hogy ne csak a háziorvosok szakmai tudását nézzük, hanem az emberségét is, hiszen ez a pályázat is erről szól. Szeretnénk, ha az eddigi hagyományoknak megfelelően növekedne a hálás betegek által megosztott történetek száma. Nagyon jó olvasni, hogy nemcsak problémák és gondok vannak a magyar egészségügyben, hanem örömök, remek és emberséges szakemberek is.
Bízom abban, hogy a praxisok, a háziorvosok, és a nővérek nagy kitüntetésnek érzik ezt az elismerést, hiszen ahogy a színésznek a taps, az orvosnak a beteg hálája, szeretete a legnagyobb elismerés. A magyar egészségügy számára már a II. világháború után is fontos volt, hogy ne csak határainkon innen, hanem a határainkon túl is gondoskodjunk honfitársainkról, és ez így van napjainkban is. Ezért is örülünk az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, és vajdasági történeteknek, és praxisoknak.”
Dr. Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, a zsűri tagja két alaptételt fejtett ki: az egyik szerint csak jó ember lehet jó orvos, a másik szerint pedig a gyógyítás nem egyenlő az egészségügyi szolgáltatással. „ A gyógyítás lényege a beteg bizalmának megszerzése, és hogy ebben a pályázatban erre törekszünk, az azt jelenti, hogy az orvoslás visszazökken a helyére. Az elmúlt években a beküldött történetek egytől egyig az emberek közötti együttérzést, segítőkészséget, az orvosi hivatás klasszikus értékeit mutatták fel. Mindegyik ajánlás megerősítette meggyőződésemet a magyar és európai hagyományokon nyugvó orvoslás továbbélésében.
A pályázat sikerének titka az, hogy a különböző országokban élő, de egyazon tradícióból, szemléletből és ismeretanyagból táplálkozó orvosok közel kerülhetnek egymáshoz. Rajtuk keresztül természetesen a külföldön élő magyarság is érezheti és érzi is az anyaország jelenlétét.”
Dr. Bedros J. Róbert professzor a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója, a zsűri tagja egy szakmai esemény miatt távol maradt, de írásban üzente meg, hogy a kezdetek óta nagyszerűnek, és sikeresnek tartja a pályázatot. „ Hasznossága abban is rejlik, hogy széles körben megismerhetjük azokat a háziorvosokat, akik nap, mint nap- sok más kollégájukkal együtt – szívvel-lélekkel végzik munkájukat. Tevékenységüket hivatásnak tekintik, a betegeikért cselekednek. Azt viszont sajnálom, hogy ezeket a kiváló szakembereket és az ajánlásokat is csak a pályázatok során ismerhetjük meg. A médiában ezek az elismerő ajánlások nem minősülnek hírnek. A kitűnően végzett háziorvosi, szakellátói, vagy kórházi gyógyító munka ténye nem eladható hírérték, ezen szükséges lenne változtatni. Ezért is kellenek ilyen fórumok, mint „ Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat, ahol a betegek kitüntetik háziorvosaikat szeretetükkel, mi pedig végre szélesebb körben elismerhetjük, jutalmazhatjuk azokat, akik ezt a betegeiktől kiérdemelték.”
B. Király Györgyi projektvezető tájékoztatott arról, hogy „Az év praxisa a Kárpát-medencében” díjat 2016-ban is tíz magyar és tíz határon túli háziorvos nyerheti el –munkatársaival, a nővérekkel együtt.
A zsűri tagjai: Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, Dr. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója, Berszán Lajos gyimesi plébános, dr. Béres József, Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Dr. Farsang Csaba professzor, Dr. Kasler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Dr. Rurik Imre professzor a Debreceni Egyetem Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszékének vezetője, Dr. Száray Eszter háziorvos / a 2015-ös pályázat hazai nyertese/,és Sztankó Péter, a Webbeteg és a DRportál főszerkesztője.
A zsűri elsősorban a hazai és a határon túli páciensek, de az önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok, plébániák, iskolák, idős otthonok javaslatait is várja a www.evpraxisa.hu portálon.
Várjuk az erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai beküldök történeteit is, hiszen tavaly az Önök háziorvosai is ott álltak a tíz legjobb határon túli nyertes között!
A történetek beküldésének határideje: 2017. május 10.