Sajtóközlemény
Zombor Gábor egészségügyi államtitkár és Balogh Sándor/ OTH/ OALI/ a zsűri elnöke átadták „Az év praxisa a Kárpát medencében” díjait a hazai és a határon túli háziorvosoknak és munkatársainak az Emberi Erőforrás Minisztérium Arany János utcai épületében.
Zombor Gábor egészségügyi államtitkár szubjektív elemekkel kezdte köszöntőjét. „ Pici délvidéki faluban kezdtem el dolgozni annak idején, ma pedig én adhatom át önöknek, vagyis a legjobbaknak a díjat. Ezért már megérte egészségügyi államtitkárnak lennem. „ Elmondta, hogy most sokkal többen szavaztak, mint a korábbi esztendőkben, több ajánlás is érkezett, látható, hogy felértékelődik a háziorvosi hivatás. Ami az alapellátás financiális kérdéseit illeti, hangsúlyozta, hogy idén 10 milliárd került a rendszerbe, 2016-ban ismét ekkora többlet jelenik meg majd az alapellátásban.
Balogh Sándor, a zsűri elnöke kiemelte, hogy 5 éve zsűritag. A jövő esztendő, 2016 különleges év lesz abból a szempontból, hogy akkor ünnepli félévszázados jubileumát a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete. Úgy vélte, hogy ezzel a pályázattal sokat tehetnek a jövő megalapozásáért, köszöni a sorsnak ezt a lehetőséget, 20 év múlva is szeretne a pályázat díjátadóján lenni.
Kásler Miklós professzor szerint- a zsűri tagja- ez a program a Kárpát-medence legnagyobb nemzetének tagjait köti össze. A történetek elbírálásakor mérceként a hippokratészi eskühöz viszonyított, és hangsúlyozta, hogy az orvosok élete; mások megsegítéséről szól, egy magasabb rendű élet. A nyertesek példaként szolgálnak a magyar orvostársadalomnak.
Berszán Lajos iskolalapító plébános Gyimesfelsőlokról egy orvosnőről hozott magával könyvet, aki 1964-ben meghalt, II János Pál Pápa avatta szentté. Érdemes példaképnek tekintenünk, és ha követjük, emberségessé válhatunk. Idézett is Ganna Beretta Mollától: „Istenem, ne engedd, hogy az a szeretet láng, ami ég bennem a betegeim iránt, egyszer majd csökkenjen”…
Lenkefi Ida az Egis belkereskedelmi igazgatója, a pályázat egyik főtámogatója hangsúlyozta, hogy azzal tudnak segíteni, hogy támogatják az orvosokat, a kórházakat, a betegszervezeteket. Kiemelte, hogy az Egis az egyetlen hazai gyógyszergyár, amelyik száz százalékban Magyarországon kutat és fejleszt magyar munkaerővel, és Magyarországon is adózik
192 ajánlás, 174467 szavazat
A jó háziorvos kerestetik felhívásra - hiszen ez „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat lényege - 192 ajánlás érkezett itthonról és a határon túlról- hangsúlyozta B.Király Györgyi főszervező. Kiderült, hogy a hálás páciensek mellett özönlöttek a polgármesterek, nyugdíjas klubok, idős otthonok, alapítványok, plébániák ajánlásai. Jelentkezett például Mezőhegyes, Annavölgy, az erdélyi Zágon polgármestere, de jött történet Erdélyből a Szent Jobbik Szociális Központból, meg a Péliföldi Örökzöld Egyesület Idős Otthonából is. Erdélyben árva gyerekeket, idehaza időseket gyógyít szívvel-lélekkel az intézmények háziorvosa. Orvosát méltató szép szavakkal írt Csíkszentmárton és Marosvásárhely plébánosa is. Jöttek az ajánlások a nagyvárosokból és a kistelepülésekről, Budapesttől, Bajóton és Tésen át Orgoványig és Szennáig. A határon túli beküldők között legtöbb az erdélyi ajánló, de találunk vajdaságit és ukrajnait is.
A legtöbb történet persze a www.azevpraxisa.hu portálon köszönetet mondó betegektől érkezett, akik meleg szavakkal ismerték el háziorvosuk és a vele dolgozó nővér áldozatkész munkáját, emberségét, és azt az életformát, melynek fókuszában a másokért végzett szolgálat áll.
Szebbnél –szebb, olykor novellába illő embermesék dobogtatták meg a zsűri tagok szívét.
Arról, hogyan szelíditi meg a doktornő a kollégája által érzéstelenítés nélkül összevarrt buksiju gyereket, hogy a másik orvos mekkora lelki támaszt jelent a rákos édesanyának a gyógyulásban. Hogyan diagnosztizálja a harmadik villámgyorsan, életet mentve ezzel, az alkoholistának minősített férjet, hogy teszi autójába és hajt haza az árokparton rosszul lett fiúval anyjához a negyedik, hogyan menti meg az ötödik az öngyilkos tinit, viszi idős otthonba az elszégenyedett, magára maradt bácsikát a hatodik, a hetedik pedig pénzt csúsztat a nénike zsebébe, hogy ki tudja váltani gyógyszerét.
Igazi XXI. századi keserédes történetek, melyek olykor visszarepítenek bennünket a múltba, ahol nem lehet közlekedni, ahol, csupa hó, és jég és járhatatlan minden, de a jóságos doktor néni, vagy doktor bácsi hol biciklivel, hol gyalog, de elér a bajba jutotthoz. Érdemes a portál történeteit böngészni, megéri. Némelyik orvos, orvosnő mintha csak a tündérek világából csöppent volna közénk. Történetüket olvasgatva érthetetlen, hogyan elég számukra a nap 24 órája, töméntelen munkájuk mellett, honnan jut idő családra, férjre, feleségre, gyerekre.
Az orgoványiak háziorvosukat becézve, de hallatlan szeretettel és tisztelettel csak Katikának hívják, az újszásziak kiemelik, hogy remek nagymama korú doktor nénijük még tánccsoportot is vezet. Sok a fiatal a jelöltek között, a tabi doktornőért az egész település megmozdult, annyira, hogy a 33 ajánlás mellett 180 internetet nem használó idős néni és bácsi kérte, a zsűrit hogy vegyék figyelembe a postán küldött levelet is.
34450 szavazat a hazai nyertesnek!
A zsűri kiválasztotta TOP húsz történetet, a sorrendet viszont nem a bíráló bizottság, hanem a közönségszavazatok száma döntötte el. Két hét alatt 174 467 ezer szavazat érkezett, ez több mint háromszorosa a tavalyi voksoknak! Hihetetlen erőket sikerült mozgósítania a hazai két első helyezettnek, ők ketten kapták a szavazatok 40 százalékát, azaz fejenként több mint 34 000 szavazatot! Az első és második helyezett közötti különbség mindössze 450 voks! Még kisebb a határon túli dobogósok közötti különbség, 239 voks!
A szavazás zárónapján, március 30-án több mint 11 ezren látogatták meg a verseny portálját, míg a többi napokon 4-8000 volt a látogatók száma. A Google analízise alapján az is ismert, hogy a szavazók 67 százaléka nő, 32 százaléka férfi.
Portálok, amelyek a legnagyobb forgalmat adták, vagyis átirányították olvasóikat az év praxisa portálra: a pályázat saját facebook oldala,- egy-egy hír esetében 3000 és 13 000 közötti olvasót ért el- az oroscafe.hu, az infoesztergom.hu, a Kárpátalja ma, a Weborvos, a Webbeteg, a Medicalonline, az Erdély ma, a Kárpátinfo, a Székelyhon.ro , a Baon.hu, a korkontrolltarsasag.hu és a Pannonhírnök.com.
Egy szavazó egy alkalommal két szavazatot adhatott le, amit a pályázati kiírás szerint megismételhetett négyóránként, a napi egy szavazás helyett. Azért, hogy ne kerülhessenek hátrányos helyzetbe a kistelepülések, ahol kevés a számítógép, de a tablet, meg az okostelefon is. A látogatók 28% -a mobil applikáción, vagyis érintőképernyős eszközökön böngészte az oldalt, és ezen is szavazott.
A legtöbben Magyarországról, utána Romániából, Szerbiából, Németországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Ausztriából, Franciaországból, Svájcból, az Egyesült Királyságból, 169-en pedig az Amerikai Egyesült Államokból kattintottak a 20 praxisra. A következő településekről érkezett a legtöbb voks: Budapest, Kecskemét, Esztergom, Veszprém, Tab, Szolnok és Szekszárd, Ungvár, Munkács, Nagyvárad és Kolozsvár.
A pályázat nyertesei:
Helyezés | TOP 10 itthon | TOP 10 határon túl | ||
1 | Dr. Üveges Szilvia | Esztergom | Dr. Tamás Mária | Csíkszentmárton |
2 | Dr. Honos Anasztázia | Tab | Dr. Vackó László | Munkács |
3 | Dr. Gergelyfi Vilma | Tés | Dr. Száva Katalin | Marosvásárhely |
4 | Dr. Takács Katalin | Orgovány | Dr. Molnár Annamária | Zágon |
5 | Dr. Szabó Péter Lóránt | Bajót | Dr. Székely Szentmiklósi Olga | Szilágycseh |
6 | Dr. Szóró Magdolna | Újszász | Dr. Vikárius Károly | Csíkszépvíz |
7 | Dr. Lencse László | Dunaszentgyörgy | Dr. Takács Erika | Szentjobb |
8 | Dr. Varga Sándor | Mezőhegyes | Dr. Márta Anna | Négyfalu |
9 | Dr. Nagy Zsuzsanna | Szenna | Dr. Fodor Aranka azonos szavazatszám |
Csíkszentmihály |
10 | Dr. Kádár Ferenc | Budapest | Dr. Rácz Mária Magdolna | Csíkszentgyörgy |
Különdíj | Dr. Móczár Csaba | Kecskemét | Dr. Jung Németh Erzsébet | Zenta |
Az első helyezettek örömmel fogadták az Innomed Zrt. ajándékát, egy-egy vadonatúj EKG készüléket. A többiek az OALI jóvoltából könyvcsomagot, a 77 Elektronikának köszönhetően vércukormérőt, az Innomedtől pulzoximétert, a Pharma Nordtól ajándékcsomagokat, a Berlin Chemie-től ajándékutalványokat, illetve az Egis Gyógyszergyár felajánlásának köszönhetően 5 hazai és 5 határon túli orvos egy belföldi konferencián történő teljes részvétel voucherét vehette át. A második helyezettek a ráckevei Kék Duna Wellness Hotel ajándékaként 3 éjszakát tölthetnek partnerükkel együtt a négycsillagos szállodában.