Ahogyan a pályázati kiírásban is olvasható „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat határideje november 30-án lejár! Eddig 160 érvényes pályázat érkezett határon innen és határon túl. Az egész országból/ Salgótarján, Nyíregyháza, Martfű, Debrecen, Mende, Fegyvernek, Százhalombatta/ sorjáztak az izgalmas, kedves olykor érdekfeszítő rövidebb és hosszabb történetek, de még az olyan kis települések lakói is megpróbáltak sikerrel internethez jutni, mint Pápakovácsi vagy Bátorliget.
A legfiatalabb ajánló 13 éves, a legidősebb ajánlott - akit életmű díjjal jutalmaznának hálás betegei – 80 esztendős. „A doktor úr életkorát meghazudtoló vitalitással, energiával végzi mai napig felelősségteljes munkáját kerületünkben immár két évtizede. A rendelőkben szokásos szorongást sem érezzük, hiszen szakértelmével, a betegeivel szembeni szimpatikus, emberséges hozzáállásával azt az érzetet kelti bennünk, hogy a szó szoros értelmében „orvosolja” bajunkat, megtalálja az „orvosságot”.
Sok háziorvosra hívják fel a zsűri figyelmét hárman, négyen, öten, a pálmát azonban egy budapesti háziorvos és asszisztensnője viszi el, őket 26 beteg javasolja! Hogy miért szeretik annyian? Mert: „ha azt halljuk, hogy háziorvos, a doktor úr igazán az! Minden családtagot ismert és szüleinkkel még a legnehezebb helyzetekben is megtalálta a hangot. Nem betegként, hanem egyenrangú emberként, mindig tisztelettel foglalkozott velük, és a nehéz helyzetekben próbált erőt adni nekik! „
A belbecs mellett a külcsín is számít. 4 pályázó ajánlotta a három Katikát/ azonos a két nővér és a doktornő keresztneve is / „A Katikák kedvesek, empatikusak, megértően fogadják panaszainkat. A magam részéről bátran kijelenthetem, hogy a betegek mindig bizalommal fordulhatnak hozzájuk. Úgy fogalmaztam meg baráti körben, hogy a „három grácia” – a doktornő és két asszisztense- szép, okos, csinos, ügyes, egységesen nett megjelenésűek. Esetükben a külcsín harmonizál a belbeccsel, és ugye a látvány is fontos! „
A pályázók általában azt az orvost kedvelik, aki valami pluszt is tud nyújtani. Nem elég, hogy jó diagnoszta, hogy naprakész a tudása, legyen jókedvű, mosolygós, kedves, lelkiismeretes, empatikus, és lehetőleg éjjel-nappal álljon rendelkezésre.
Hogy ez utópia lenne? Nem feltétlenül. Heten is pályáztak a marosvásárhelyi doktornő történetével, aki még szabadidejében is a betegeivel törődik” Az alapítvány, amit a doktornő a férjével együtt hozott létre, kötszert, kenőcsöt, fájdalomcsillapítót adományozott öreg szüleimnek! Láttam milyen jól esett nekik ez a gondoskodás, mennyi örömet szerzett, ezért gondoltam, hogy a doktornő és megérdemlik az elismerést! Asszisztensei pedig minden héten kétszer elmennek a rákos klinika gyerek osztályára, ahol bohócnak,macinak öltözve szerepelnek. Így próbálnak meg örömöt csempészni, mosolyt varázsolni az osztály kis betegeinek arcára! „
Számos pályázat érkezett Erdélyből, Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Beregszászról, Zentáról, de még a Felvidékről is. Szeretnénk, ha a következő napokban még megjutalmazná kedvenc orvosát, kedves praxisát mindenki: aki késztetést érez erre! Ne feledje: önnek 5 perc, háziorvosának egy életre szóló ajándék lehet az elismerés! Csak kattintson a portálunkra www.azevpraxisa.hu és névvel , címmel küldje el ajánlását!