Alig tíz perccel „Az év praxisa a Kárpát - medencében „pályázat megújult portáljának élesítése után megérkezett az első páciens ajánlása Dunakesziről. Stílusa, hangvétele jelzi, hogy a történet beküldője tiszteli és szereti kiváló diagnoszta háziorvosát.
Idézzük:” „Teljesen lemerevedett a nyakam, az okát pedig nem találtam. Egy péntek délután, éppen az ötvenedik születésnapomon hazafelé menet láttam, hogy kivételesen szinte üres a rendelő várója és tart még a rendelési idő. Hamar sorra kerültem, kicsit zavarban is voltam, miféle dolog lehet egy ilyen nyakfájás. A mindig mosolygós doktor megtapogatta a nyakamat, kérdezett ezt-azt, tudok-e aludni, nincs-e hőhullámom, nem vagyok-e fáradékony….Alaposan végigtapogatott-nyomkodott, majd, ha lehet, még jobban elkomorult.
„Nincs jó hírem. Még további vizsgálatok kellenek, de attól tartok, ez inkább limfóma, vagy esetleg szarkóma.”
Azonnal továbbküldött a váci kórházba további vizsgálatokra. Majd vissza hozzá, vérvizsgálatok, további beutalók – és itt elkezdődött egy hosszú, több mint három éves küzdelem a negyedig stádium végén lévő, bonyolult kórképű NonHodgkin limfómával. Akkor azt hittem, annál borzalmasabb nem történhet valakivel, mint hogy nyirokmirigy-rákot állapítanak meg nála. Azóta tudom, történhet. Az, hogy nem ismerik fel a betegséget. Bartus doktor szaktudása kimagasló. Nemcsak a betegtársak történetei igazolták ezt számomra, hanem a haematológus specialisták is elmondták, nem általános, hogy ezt a betegséget felismeri a háziorvos és azonnal a megfelelő szakintézményekbe irányítja a beteget.

Az első ajánlás mutatja, hogy idén is olyan sztorik érkeznek, melyek megtörtént eseteket dolgoznak fel, és amelyek egy-egy háziorvos, házi gyermekorvos szakmai tudása mellett emberségét, türelmét, empátiáját, lelki támasz nyújtását, gyors és pontos diagnózisát, olykor életmentő beavatkozásait  is megmutatják határon innen és határon túl.

 

Tavaly több mint 200 pályázó javasolta kedvenc orvosát, a pályázat weboldalát pedig több mint 50000-ren látogatták meg. Határon túlról már több szavazat érkezett, mint itthonról, és nemcsak a magyarlakta szomszédoktól- a Felvidékről, Ukrajnából, Erdélyből, a Vajdaságból - jöttek a voksok, hanem Franciaországból, Németországból, Hollandiából, de az Egyesült Államokból.
Most ötödik alkalommal dördül el a startpisztoly, és indult újra szeptember 11-én „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázat. A meghirdető az Országos Alapellátási Intézet célja 2014-ban is ugyanaz, mint a megelőző években. Helyreállítani, erősíteni a háziorvosok és a nővérek megbecsülését, presztízsét. A szervezők idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnénk irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét.
Ahogyan pályázati kiírásban olvasható, egyének, de kollektívák- kórházak, kórházi osztályok, önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, civil szervezetek, szakmai érdekképviseletek – ajánlásaira is számítanak a szervezők.
A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója, tagjai: Becker Ágnes az MTVA szerkesztője, Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Csuja Imre színművész dr. Lenkefi Ida az Egis belkereskedelmi igazgatója, dr. Molnár Mária háziorvos, a tavalyi pályázat hazai nyertese, valamint Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Farsang Csaba, Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Kásler Miklós, Dr. Kiss Róbert professzorok.
A pályázat hivatalos weboldala a www.azevpraxisa.hu címen érhető el. Az ajánlásokat 2015 március 10-ig várják a szervezők.