Lezárult „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázati időszaka. 218 érvényes ajánlás érkezett, és sajnos több mint 100 érvénytelen. Ezek anonim és egymondatos írások melyek feladói a kért korrekciót- kiegészítést, adatok közlését- már nem végezték el. Számos szívet melengető, megható, szeretettel, emberséggel írt ajánlást- olykor egy-egy praxis melletti valóságos tanúságtételt- olvashattunk. Érkeztek ajánlások Erdélyből, a Felvidékről, de a Vajdaságból is. Az egyik marosvásárhelyi doktornő például férjével együtt alapítványt hozott létre, kötszert, kenőcsöt, fájdalomcsillapítót adományoznak az idős embereknek, ott ahol egyáltalán nem könnyű ezekhez hozzájutni. Ráadásul azokat is ellátja nagy-nagy szeretettel, akik nem az ő körzetéhez tartoznak. Vagy: a székelyudvarhelyi fiatal orvos példát mutat minden családorvosnak lendületével, a gyógyítási trendek, újdonságok követésével és használatával, határozottságával, profizmusával és azzal, hogy nem külföldön, hanem Erdélyben próbál meg helytállni. Van, akihez verset írnak, és olyan is, akiről valóságos novellát. „Elhivatottsága példaértékű, fáradtságot nem ismerve jár a betegeihez, éjjel-nappal, hétvégeken, esőben, hóban, sokszor még betegen is végigjárja a falvakat, kijár a csecsemőkhöz, idősekhez, haldoklókhoz. Az időseket gondozza, élelmet visz nekik és elkíséri őket utolsó útjukra is. Kicsit ő is belehal betegei elvesztésébe, úgy szereti, őket, ragaszkodik hozzájuk, mintha mind a fiókái lennének.” De ne feledkezzünk meg a 80 esztendős, ma is aktív budapesti orvosról sem, akinek életpálya díjat adnának hálás betegei. Most is – csak úgy, mint tavaly – találkoztunk életmentő vidéki orvossal is, ő jókor volt, jó helyen: az utcán élesztette újra infarktusos betegét. Példát mutat a székesfehérvári orvos is, aki nemcsak beszél, az egészséges életmódról gyakorolja is pácienseivel együtt. Ingyenes étkezési tanácsadást, ismeretterjesztő előadásokat, tornaórákat szervez:” Mi több, a sudár, fiatal férfi személyes példát mutatva együtt tornázott velünk, rozoga öregasszonyokkal. „
Nem volt könnyű dolga a bíráló bizottságnak, hiszen legszívesebben az összes történetet díjazták volna. A művészekből, orvosokból, média szakemberekből, jeles közéleti személyiségekből álló zsűri végül is figyelembe vette az orvos szakmai tudását, hivatásszeretetét, empátiáját, szolgáltatásának minőségét, a szubjektív történetek hatását az olvasóra, és a beérkezett pályázatok számát is, azonban nem ez volt a meghatározó. Hosszas vita és szavazás után kiválasztották az általuk legjobbnak tartott 10-10 praxist.
Az orvosok neve határon innen:
Dr. Dóczi Ildikó / Mende
Dr. Király Ottó / Budapest
Dr. Soós Lajos / Pápakovácsi
Dr. Miliás László / Sükösd
Dr. Mitrán Ildikó Mónika / Brettyóújfalu
Dr. Patik Ferenc / Székesfehérvár
Dr. Sárkány Csaba / Debrecen
Dr. Sivadó Mária / Bátorliget
Dr. Sonkoly Iván / Békéscsaba
Dr. Spankovics Károly /Budapest
Az orvosok neve határon túl:
Dr. Finna Judit / Marosvásárhely
Dr. Nagy Gizella Bögöz / Hargita megye
Dr. Székely Éva / Nyárádgálfalva
Dr. Csáki Maria / Székelyudvarhely
Dr. Orbán Sándor / Székelyudvarhely
Dr. Raffai Gyereg Rózsa / Szabadka
Dr. Szőcs Kölcze Erzsébet / Principala
Dr. Veres Rózsa / Székelyudvarhely
Dr. Jung Német Erzsébet / Zenta
Dr. Szentmártoni Kálmán Bálin / Désfalva
A történetek összegzésével december 15.-től találkozhatnak az olvasók a www.azevpraxisa.hu portálon. Kérjük, olvassák őket, és december 30-ig szavazzanak kedvenceikre! Hiszen önök döntik el, hogy ki nyeri meg határon innen és határon túl „ Az év praxisa a Kárpát medencében „ pályázatot!