Sajtóközlemény
A Corvinus Egyetem és a Szent Imre kórház együttműködéséről
Jó hangulatban, baráti légkörben írta alá Mészáros Tamás rektor, és dr. László Imre főigazgató a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórháza és a Budapesti Corvinus Egyetem együttműködési megállapodását április 15-én. A eseményen jelen volt a kórház menedzsmentje és az egyetem vezetői is. Az egyetem rektora- miközben átadta ajándékukat, a Corvinus Egyetem kertészete által palackozott finom borokat - hangsúlyozta, hogy ebben a kórházban nem érzi a máshol megszokott kicsit félelmetes, fehér köpeny sugározta légkört, itt pozitív energiák fogadják a belépőt, humánus a hangulat.
Honnan az együttműködés ötlete ? A történet szubjektív eleme, hogy László Imre főigazgató második diplomáját szerzi a Corvinus Egyetemen. Ahogyan az ünnepségen hangsúlyozta: az intézmény megújulását megelőzően is úgy érezte, a kórház fejlődése csak a megfelelő tudás birtokában, és folyamatos továbbképzéssel valósítható meg. Ennek szellemében végezte el először az egészségügyi menedzsment, majd az egészségügyi biztosítás szakot.
Az egyetemen pedig jó érzékkel már a '90-es évek elején elindították az egészségügyi vezetők képzését. "Már akkor tudtuk, hogy mivel ezen a területen is hatalmas pénzek mozognak, egyre fontosabb lesz a gazdálkodni tudás, hiszen, nem mindegy, mire költik el az adott kórház költségvetési keretét – mondta Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora. Itt lépett be a történet következő szereplője: Gáspár Péter Pál a Közgazdasági Továbbképző Intézet igazgatója, aki kitalálta, hogy a szűrővizsgálatokért cserébe az egyetem térítésmentesen befogadhatná a kórház vezetőit. Az elképzelést tett követte, és megszületett a megállapodás.
A kórház és az egyetem együttműködése értelmében a kórház egészségügyi ellátást biztosít a Corvinus Egyetem menedzsmentje/ a Rektori Kabinet tagjai, a Gazdálkodástudományi Kar,a Társadalomtudományi Kar/ vezetői számára. A Corvinus Egyetem pedig Közgazdasági Továbbképző Intézete keretein belül vállalja a kórház delegáltjainak képzését, gazdasági, gazdálkodási, biztosítói, vezetési és egyéb a közgazdaságtudományt érintő kérdésekben.