Meghívó

 

24 órás szövettani diagnosztika a szakma legismertebb képviselőivel

Új szolgáltatással mutatkozik be a 10-ik születésnapját ünneplő DIMENZIÓ  Egészségpénztár , amely  több olyan feladatot is ellát, amit az OEP nem, vagy csak részben finanszíroz. A paletta most a 24 órás szövettani diagnózissal is bővül. Amíg számos fejlett ipari országban csökkent a rosszindulatú daganatos betegségek miatti halálesetek száma, Magyarországon mindeddig nem sikerült ezt elérni, sőt a helyzet  tovább romlott . Az állami számvevőszék idei jelentéséből az is kiderül, hogy hazánkban számottevően nagyobb arányban halnak meg rákban az emberek,  mint más államokban.. Amíg az iparilag fejlett államokat tömörítő OECD országok átlagában 100 ezer emberből átlagosan évente 227 veszíti életét rákban, addig Magyarországon 346.  A legveszedelmesebb a tüdőrák, ám sok halálos áldozatot szednek azok a tumorok is (emlőrák, vastagbélrák, méhnyak rák), amelyek ellen léteznek hatékony szűrővizsgálatok.

Így manapság talán már nincs is olyan ember körülöttünk, akinek a családjában, baráti- vagy ismerősi körében ne fordult volna elő olyan betegség, mely egy csapásra megváltoztatta életüket.

A Semmelweis Egészségügyi Kft. és a Dimenzió Egészségpénztár együttes törekvése, hogy  egy nehéz élethelyzetben  felhívja a figyelmet arra az eljárásra, melynek köszönhetően nem kell heteket várni a szövettani eredményre, hanem az akár 24 óra alatt is elvégezhető.
A Semmelweis Egyetem Patológiai Intézeteinek nemzetközi szinten is elismert szakorvosai közreműködésével  a betegek és hozzátartozóik olyan magas szintű ellátást kapnak-  ha kell  immunhisztológiai, genetikai és molekuláris vizsgálatokkal -ahol a szakértelem, a legmodernebb technikai eljárások, a gyors és pontos tájékoztatás egészítik ki a terápiát, ezzel is hozzájárulva a mielőbbi gyógyuláshoz.

Sajtóreggelire invitáljuk, ahol a részleteket az alább felsoroltaktól hallhatja:

  • Dr.  Kricsfalvi Péter a  DIMENZIÓ Egészségpénztár ügyvezető  igazgatója
  • Dr. Zólomy  Orsolya   a DIMENZIÓ  Egészségpénztár  ügyvezető h.
  • Bíró    Andrea  a DIMENZIÓ Egészségpénztár ügyvezető h.
  • Bajtek Gyöngyvér a Semmelweis Kft ügyvezető igazgatója
  • Dr. Bodó Miklós egyetemi tanár I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
  • Dr. Matolcsy András egyetemi tanár  I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
  • Dr. Tímár József egyetemi tanár  II. sz. Patológiai Intézet


Moderátor: B. Király  Györgyi
A sajtóreggeli helyszíne: Hotel Mercure Budapest Buda
                                                Mátyás II. terem
                                                Krisztina krt.41-43
Időpontja: 2008 október 27. 9h.
Szeretettel várjuk!