„ Az élet célja semmi más, m int jó evés és jó ivás!” A Cigánybáró belépődalát énekelte a Kor Kontroll Társaság és a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság nyílt napján Csák József operaénekes. Nos, a rendezvényen szereplő többtucat orvos pont ezt cáfolta meg az Aesculap Akadémián, a „ Ne hízz el! Rendezvényen. Talán a helyszín sem véletlen, hiszen Aszklepiosz a görög mitológiában a gyógyítás istene, Apolló fia
. A teremben ezúttal nemcsak idősebbek ültek, nagyon sok fiatal, és jó néhány fehérköpenyes néző- a Szent Imre kórház dolgozói- is megjelent. A fiatalabbaknak tán még fontosabb is, hogy megismerkedjenek az egészségtudatos öregedéssel. Bár azt mondják soha nem késő,így a 60-on felüliek is tanulhattak okos tippeket, praktikákat, trükköket.
Mint általában ezúttal is B. Király Györgyi- a Kor Kontroll Társaság elnöke- és Bulla Bianka újságírók voltak a nap házigazdái. Időnként háziasszonyai, konferanszai, mikor mire volt szükség. Dr. Bedros J. Róbert a MOMOT elnöke- a Szent Imre kórház főigazgatója – a társaság megalapításának okairól mesélt elsőként.
- 2007-ben amikor létrehoztam a hazai obezitológia tudományos társaságot az motivált, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság kétharmada tartozik a testsúlyproblémákkal küszködők közé, a túlsúly sajnos egyre több gyermeket érint hazánkban is. Arra valahogy nem gondolunk, hogy az elhízás szövődményekkel járhat. Kihat az érrendszerre, a szívre. Nem véletlen, hogy a WHO 1998-ban idült betegségnek nyilvánította. A metabolikus szindrómával együtt az egyik legjelentősebb népegészségügyi probléma manapság. -
A rendezvényen elhangzott, hogy a magas vérnyomás, a zsíranyagcsere zavar, a kettestípusú cukorbetegség, és ízületi betegségek mind-mind az elhízás következményei. Sőt! Az uraknál veszélybe kerül a férfiasság is, ugyanis az elhízás következtében kialakuló hormonzavarok potenciazavarokat okozhatnak! A vérzsírok szintje megemelkedik, kórosan elváltozik az érfal, ennek pedig egyenes következménye lehet a szívroham és az agyvérzés.
Dr. Farsang Csaba, a Magyar Hipertóniai Társaság tiszteletbeli elnöke szerint is túlevős nép vagyunk.” Felmérést végeztek egy Debreceni középiskolában és 11 ezer gyerekből 5 százalékuk számított túlsúlyosnak. Európában is ez a helyzet. A srácok fogják a csipszet és leülnek tévét nézni. Nagyon remélem, hogy újból lesz egészségtan óra, ahol az ilyen témák terítékre kerülnek.” Dr. Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy mit egyen, és mit tegyen, aki nem akar ebbe a kelepcébe belesétálni. Úgy véli, hogy a háziorvosok ismerik a fő rizikófaktorokat, azok csökkentésének jelentőségét is. A túlsúly veszélyeire mindig felhívják a figyelmet, más kérdés, hogy kevés idejük marad arra, hogy a diétát is részletesen elmagyarázzák, miután dietetikus általában nem tartozik a praxishoz. Majd hangsúlyozta, hogy a kövérség és a mozgás összefüggenek.
- Annyira, veszi át a szót dr. Bedros -, hogy van egy szomszédom a Józsi bácsi. 96 esztendős, minden reggel megiszik 2 deci pálinkát, utána megeszi a szalonnát, a kolbászt jó sok kenyérrel. Majd kimegy a földekre, és amikor lemegy a Nap, akkor jön haza. Csakhogy ő 10-12 órai munkával elégeti a bevitt táplálékot. -
- Mit jelent a tudatos fogyás? – hangzik a következő kérdés.
Dr. Pados Gyula a Szent Imre kórház főorvosa kész is a válasszal:
- 20 évig zsírszegény diétát javasoltak az orvosok, ami mára már megbukott. Ugyanis a zsír helyett szénhidrátot ettek a fogyni vágyók. Ma már másképp állunk hozzá, azt mondjuk elég, ha a kalóriát csökkentjük. Magas fehérjebevitel mellett alacsony szénhidrát mennyiség javallt. Ugyanakkor, mint annyi mást, a fogyást is fejben kell eldönteni, csak úgy lehet hatékony. A mi osztályunkon 1983 óta kezeljük a szövődményes elhízottakat. Hetente 28 beteget fogadunk. Egy hét alatt megtanítjuk őket fogyókúrázni. Elindítjuk a fogyást, olyan napi 600-800 kalóriát kapnak. A mozgást személyre szabottan állítjuk be. De, a kezüket soha nem engedjük el,visszarendeljük őket rendszeresen kontrollra. És felhívnám a figyelmet arra, hogy rengeteg szélhámosság van a fogyasztói piacon. -
Jókedv hullámot váltott ki az önkéntes haskörfogat mérés. Aki tekeri a centit nem találja a jó helyen, így Balogh Sándor, Pados Gyula, sőt Audikovszky Mária a Szent Imre Kórház Lipid részlegének vezetője is segít. A jelentkező hölgy 111 centivel büszkélkedhet, ami bizony már komoly hasi típusú elhízás- szív-érrendszeri veszélyt rejt magában - hiszen a jóval több, mint a nőknél megengedett 82 cm.
B.Király Györgyi a Kor Kontroll Társaság elnöke a nők szerepét emelte ki a táplálkozásban, mondván „ mi vagyunk a család karmesterei. Ha nem figyelünk oda, hogy mi kerül az asztalra, ha nem nógatjuk a családot, hogy hétvégén menjünk mozogni, mi is tettestársak vagyunk. A kövérség, a magas vérnyomás, a magas koleszterin, a 2-es típusú diabétesz és a nyomukban járó szörnyűségek tettestársai. „
Dr. Nagy Erzsébet a Szent Imre kórház diabetológus főorvosa beszámolt arról, hogy saját speciális diétájával ő is sokat fogyott az utóbbi időben, de azt is közölte, hogy egyen diéták nincsenek. Butuskának tartja a női lapok sztárdiétáit, aminek sokan bedőlnek. Elmondta, hogy a kettes és az egyes típusú diabétesz előfordulásának aránya 9:1, tehát nagyon durván, minden 10 cukorbetegből 1 valószínűsíthető 1-es és 9 pedig 2-es típusúnak, azaz együtt jár életmódunk alakulásával. Utóbbiak többsége: legalább 75%-a testtömeg-felesleggel rendelkezik, többletsúlyuk általában évekkel, évtizedekkel megelőzte a cukorbetegség kialakulását, amiben döntő szerepet játszott
Dr. Szabó Csilla reumatológus főorvos rémisztő képekkel tarkított hozzászólásában hangsúlyozta, hogy számos vizsgálat bizonyítja a túlsúly és az artrózis kialakulása közötti összefüggést is, különösen a térdízület esetében. Öt kiló testsúlyfölöslegtől való megszabadulás már jelentősen javítja a kilátásokat, ami az ízületek jövőjét illeti. Dr. Kuklis Eszter dr. Ornish kanadai professzor diétájáról adott hírt. A tengeren túli kardiológus saját magán tapasztalta meg először, amit másoknak ajánl. Diétája lényege: nem is diéta, hanem egészséges táplálék. Azaz: mindenfajta gyümölcs, zöldség, hüvelyesek, halak, olajak, magvak. A cukrot teljesen kizárta a táplálékok sorából. Hatása bizonyítottan segít a szív-és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek megelőzésében, illetve kiújulásának megakadályozásában. A meghívottak között szereplő Geszler Dorottya a pilates és a mozgás fontosságát hangsúlyozta, de Szentgyörgyi Rómeó aerobic világbajnok is ezzel a gondolattal vált résztvevőjévé a nyílt napnak:
- Mindenkinek a saját mozgását kell megtalálnia és a fokozatosságot betartania. Az én dolgom eztán az, hogy sok-sok dicsérettel motiváljam az életmódváltókat.

Bozsán Eta