Átvehették elismeréseiket” Az év praxisa” díjazottjai.
A több mint 100 beérkezett pályázatból 55 felelt meg a kiírásnak. A beküldött történetek jelentős része, egészen pontosan 80 százaléka a vidéki praxisok- Kaposvár, Orosháza, Szeged, Szolnok, Debrecen, Gyula, Győr, Eger, Nagyrécse, Kajárpéc stb. – orvosainak és nővéreinek hivatástudatát dicséri. Az Országos Alapellátási Intézet által 2010 márciusában első ízben meghirdetett „Az év praxisa”pályázatra a zsűri legnagyobb örömére a páciensek tollából olyan sztorik érkeztek, melyek megtörtént eseteket dolgoznak fel, és amelyek egy-egy háziorvos, házi gyermekorvos szakmai tudása mellett emberségét is megmutatják. A betegek háziorvosaik türelmét, empátiáját, gyors és pontos diagnózisát, szakértelmét, pszichológusi szerepét, vagyis a lelki támasz nyújtását emelik ki. Nem egy háziorvos rendelési idő után is rendelkezésre áll, a legelhivatottabbak pedig meglátogatják betegeiket a kórházban, vagy éppen otthon: hívás nélkül is. Fontos a jó szó, a mosoly, így aztán olyan doktornőt is ajánlottak, akit a „földre szállt angyal” jelzővel illetnek betegei. Különösen kedvelik az olyan háziorvosi praxisokat, ahol jól működik a bejelentkezési rendszer, és nem kell sokat várni az orvosra. Akad háziorvosi praxis, amelyben egészségtan tanári diplomás nővérkét alkalmaz az orvos, aki a prevenciót és az egészségmegőrzést preferálja, vagyis mozgási, táplálkozási tanácsokkal látja el a betegeket, illetve szűrővizsgálatokra küldi őket, ahol kiderülnek a rejtett betegségeik.
Az OALI felhívását az ÁNTSZ tiszti főorvosai sem hagyták figyelmen kívül, hiszen Fehérgyarmatról, Tapolcáról, Balatonfüredről, Tiszaújvárosból ők is javasoltak praxisokat. Volt miből kiválasztania zsűrinek a legjobb tíz történetet. A kilenc főből álló bíráló bizottság, melyben orvosok, művészek közéleti személyiségek egyaránt szerepelnek- Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Balogh Sándor, Dr. Farsang Csaba, Dr. Sirák András, Koltai Róbert, Lenkefi Ida, Macskássy Izolda, Zalatnai Brigitta, és Szentgyörgyi Rómeó - szempontjai között szerepelt: az ajánlók száma, és a leírt történetben szereplő orvos- nővér teljesítmény. Számos praxist ajánlottak négyen-öten is, a legjobb tíz közé bekerültek az életmentő történetek is, például amikor a bicikli balesetben szétrobbant lépű 18 éves kamasz a gyors és határozott diagnózisnak köszönheti életét, vagy a rossz EKG- t produkáló betegé. Az ő egyébként halk szavú doktornője azonnal felemelte a hangját, amikor kiderült, hogy nem eset kocsit akarnak küldeni a mentők betegéért.
A www.azevpraxisa.hu portál olvasói november 30.-tól december 31.-ig azaz egy hónapon keresztül szavazhattak a zsűri által legjobbnak ítélt 10 történetre. Rengeteg szavazat érkezett, olyannyira, hogy a nyertes 55.839 szavazattal került az élre.
Bár a pályázati kiírásban a 3 legjobb praxis szerepelt, a zsűri azért zsűri, hogy a pályázatok láttán módosítson, változtasson, ha úgy ítéli meg. A zsűritagok olvasták a jobbnál jobb pályázatokat, a sok- sok életmentő, vigasztaló, a betegbe lelket öntő történetet látták, hogy hányan leültek a számítógép elé, hogy ne tollal, hanem klaviatúrával is kifejezzék hálájukat, ezért úgy döntöttek, hogy a kiírástól eltérően az első 10 történet összes szereplője kap elismerést, illetve kiadnak egy posztumusz díjat, valamint 3 különdíjat is.
A zsűri posztumusz díjat adományozott Dr. Lamos Zoltánnak, a nemrég elhunyt nádudvari gyermekorvosnak, akinek hiányát ajánlói szerint az egész város érzi.
Különdíjat kapott több évtizedes munkája elismeréseképpen:
Dr. Hilbert László Méhtelek, Méhtelek, Garbolc, Nagyhodos, Kishodos, és Tisztaberek településeinek háziorvosa.
Dr.Németh Szilvia, aki a hátrányos helyzetű Sály községben 38 éven keresztül volt háziorvos.
Dr. Rácz József Nábrád, továbbá a csatolt községek Ölcsvaapáti és Kérsemjén háziorvosa, mellette szakfelügyelő főorvos, közel 40 éve.

A közönségszavazatok alapján „Az év praxisa” nyertesei:
1. Dr. Hubert János és munkatársai: Tapolca
2. Dr. Kozma Richárd és csapata Mezőkövesd
3. Dr. Demeter Erzsébet és munkatársai Szolnok
4. Dr. Tóth Katalin és munkatársa Dunakeszi
5. Dr. Olasz Mária és munkatársa Gyula
6. Dr. Pardi Éva és munkatársa Kajárpéc
7. Dr. Juhász László és munkatársa Budapest
8. Dr. Lukács József Attila és munkatársa Budapest
9. Dr Fehér László és munkatársa Gyula
10. Dr. Roszbor József és munkatársa Budapest

A nyertesek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épületének VIII. emeleti nagytermében vehették át elismeréseiket. Az első három praxis Macskássy Izolda festőművész gyönyörű képeivel gazdagodhatott, illetve, mind a tíz nyertesnek egy éven keresztül díjtalanul jár a Medicus Universalis és a Házi Jogorvos című folyóirat. Meghívást kapnak továbbá a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének kongresszusára. Az eseményt- melyen az orvosok, nővérek és családtagjaik mellett ajánlóik, vagyis a páciensek is részt vettek- Csák József a Magyar Állami Operaház magánénekese, és Hegedűs Valér zongoraművész koncertje tette még emlékezetesebbé. Az ünnepélyes díjátadás elnökségi asztalánál helyet foglalt: Szócska Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi ágazatának államtitkára. Továbbbá: Beneda Attila az egészségügyi ágazat kabinetfőnöke, Hajnal Ferenc a Szentgyörgyi Albert Klinikai Központ Családorvosi Intézetének professzora, az Európai Háziorvos Unió Elnöke, mellesleg „Az év praxisa” zsűrijének társelnöke, Farsang Csaba professzor a Hypertónia Társaság örökös elnöke, a zsűri tagja, Balogh Sándor az OALI főigazgatója, az Európai Háziorvos Unió elnökségi tagja- és a zsűri elnöke-, valamint Fülep László a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének elnöke is.